Linkedin
Linkedin

Idén ünnepelte a DUFI az 50 éves évfordulóját, pontosan 1965. június 30-án indították be finomítónk első üzemét az AV1-et. Ennek alkalmából október 2-án rendezvényekkel ünnepeltünk Százhalombattán, több helyszínen. A nyitóbeszédet Hernádi Zsolt a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója mondta a Szekeres József Konferencia és Rendezvényközpontban. A délelőtt folyamán előadást tartott még dr. Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár, Gombás Vilmos volt beruházás igazgató, illetve Galambos László termelési igazgató és Pethő Zsolt DS ügyvezető igazgató is a MOL Magyarországtól. Ezek után az 50 év kiemelkedő dolgozóinak elismerő díjakat adtak át, mely megtiszteltetésben részesült két kiváló kollégánk is. Völgyi Károly, az irányítástechnikai berendezések felügyelet vezetője pályáját 1968-ban kezdte a finomítóban, akkor az épülő üzemek irányítástechnikai indításával foglalkozott majd az üzemelő rendszerek karbantartásáért lett felelős. Jelenlegi feladatait 2007 óta látja el, szakmai elkötelezettsége példaértékű, akárcsak Takács Miklós kollégánké. Miklós elektro lakatos művezető, 1973 óta dolgozik a finomítóban, jelenlegi feladatait 2001 óta látja el.Mindkét díjazottunk nagy hangsúlyt fektet munkája során a saját és kollégái szakmai fejlődésére, méltán kiérdemelve pályájukkal az elismerést. A jubileum kapcsán képzőművészeti pályázatot is hirdettek „ A finomító és a Város – 50 év- ahogy én látom” címmel, melyre beérkezett művekből kiállítást rendeztek a városi művelődési központban. A délutáni program része volt a pályázók díjazása, és a kiállítás megnyitója. Összesen 14 pályamű érkezett be, köztük neves képzőművészekkel, ám különdíjjal a zsűri kollégánk, Sóti Csaba alkotásait tüntette ki. A „Város a városért” című különleges harmonikaképe, és a „Múlt, jelen és benne Te” című tükör-üvegfestéssel készült műve jelenleg már a DUFI főépületben díszeleg. Kollégáinknak szívből gratulálunk a megérdemelt díjaikhoz!

 

 

×